Amikor az ember ráeszmél, hogy semmi nem úgy van, ahogy mondták... amikor rádöbben, hogy minden csak azért volt, hogy másoknak jó legyen...

Az első pillanatok, talán éppen az óvodában, ahol kicsike székeken csücsülve, kiskéssel és kisvillával tanultunk enni. Aztán a hétvégén a rokonoknál rádöbbentünk, hogy a villák és kések mindenütt óriásira nőttek...

Aztán az iskolában mindenféléről tanultunk, mégis hetekig szorongtunk, mikor a bérház oldalán megláttuk a "SZEMFELSZEDÉS" táblát. Féltünk hónapokon át. Mi lehet az?

ELKEZDŐDÖTT!!! NEM MERTÜK MEGKÉRDEZNI!

Oroszul számoltunk és írtunk, elmondtuk, mi van a krasznaja plóscságyon. De nem tudtunk volna egy WC-t megkeresni a Vörös Téren! NEM MERTÜK MEGKÉRDEZNI!!!

Békát boncoltunk élővilág órán, de a közlekedésről csak azután tudhattunk meg néhány dolgot, miután a bicajunkon átment egy autó és mi a kórházban végeztük... Ismereteket szereztünk egy idealizált világról.  ÉS A LÉNYEGET NEM KÉRDEZTÜK MEG!

Nem tanítottak meg bennünket a pénzhez való helyes kapcsolatra!

Szüleink - ahogy a szüleiktől tanulták - tabuként, fétisként tisztelték, szeretgették a pénzt, vánkosok közt dugdosták; takarékosságra, beosztásra nevelték gyermekeiket. Nyaltuk és raggattuk az iskolai takarékbélyeget - nyárra összeraktunk százhuszonnégy forintot...

Akadt gyermek, akinek a jó jegyért pénz járt...

A kockázat vállalása tilos, a befektetés pedig ismeretlen fogalom volt.

Költeni aztán szenvedni a hiányától, megszerezni és kölcsönvenni, reménykedve sóvárogni utána...ezt tanultuk a pénzről.

Vártunk a havonta esedékes fizetésnapra, miközben soha nem kerestünk annyit, amennyit megérdemeltünk volna, vagy amennyit a munkaerőnk ért! Ugyan, hogyan tudtunk volna alkudozni a bérünkért, hogy lett volna bérigényünk? Munkáltatóink sorra betartatták velünk botcsinálta törvényeiket, miközben számunkra ismeretlen maradt a Munka Törvénykönyve...

A fizetésnapon bezárkóztak a nagyszobába a szülők, asztalra rakták mindkét keresetet, aztán megírták a csekkeket. A maradékból éltünk. ÉLDEGÉLTÜNK! Ezeket az éjszakákat átsírták az anyák... ÉS A TITOK LASSAN ISMERETLENSÉGBE TŰNT!

 

Nem tanulhattuk meg a valódi gondoskodás, az öngondoskodás működését, de megtanultuk várni a sült galambot... tudtuk, mikor, hol, mit lehet kapni; kampányszerű ajándékozást folytattunk nőnapkor, anyák napján, pedagógus napon. Szenteste pedig elégedetten ültünk az ajándéközön végiben. Nem beszéltünk az ajándékokért felvett kölcsönökről. A kölcsöneinkről, amikből ettünk és ittunk...

Megtakarításaik mára csak az öregeknek maradtak. Eltették a végső tisztességre. Temetésre gyűjtöttek, vigyáznak rá. Öregeink a mielőbbi halálra szántan, betegségből betegségbe vonszolva fáradt testüket, morzsákért várják a pénzespostást...

 

Hitelből élünk. Úgy mondták, ez a szegény ember utolsó támasza. A legnagyobb átverés. Évek múltak el, mire végre valaki elmagyarázta, mi az a THM, de persze addigra már mindenen túl voltunk. Lakásfelújításba, cserébe, építkezésbe vágtunk bele, akkor azt mondták a svájci hitel nagyon jó... ma rettegünk a végrehajtástól.

TÖBB EZREN KERÜLTEK A KILAKOLTATÁSOK KÖZELÉBE!

 

Nem értjük, nem érthetjük meg, hogy nem beszélhetünk egyszerre végrehajtásról és emberségességről. Olyan hülyeség ez, mint a szocializmusban volt a békefront. Képzavar.

Persze megint előbújtak az érdekvédők...egy olyan országban, ahol nincs érdekvédelmi törvény! Csaholnak a szakszervezetek, a kamarák, meg a testületek... olykor tüntetnek, de korrupt vezetőikből könnyedén válnak fogyasztóvédelmi elnökké a hangoskodók...

A Rend kijelölt és felesketett védői tüntetnek a Rend ellen!

 

Nem tudjuk, hogy a pénz - levegő. Nincs értéke. A pénzügyi válság közepén nem mondták meg, hogy soha ennyi pénz még nem volt hazánkban! De ennek az értéktelen pénznek a mi nélkülözésünk, sóvárgásunk, nyomorunk ad értéket. Eladjuk érte az életünket.

Masírozunk a mammon előtt. A pénz a bankárok pénze pedig a mi kamatainkból hízik. A kamatokból, amiket elkésünk, elmulasztunk, tovább dagasztunk, amikért büntetéseket, kamatos kamatokat fizetünk. Végül feladjuk és jönnek a követeléskezelők. A behajtók.

 

Történelmet, földrajzot és matematikát, fizikát tanultunk. Mindenből egy keveset.

A gazdálkodásról semmit. A szó csak a Gazdálkodj okosan kapcsán került elénk, de valójában soha nem tudhattuk meg, hogy lehet okosan gazdálkodni...

 

A fogyasztói társadalom konzumidiótát faragott belőlünk. Reklámokat zabálunk, bambán követjük a divatot, kinyomott pattanásainkkal nap szépének akarunk látszani, bikicsunájokat zengünk az aktuális tehetségkutató műsorokban, aztán hazatérünk felmosni, mert megint becsinált a macska...

Nem értjük, mások hogyan csinálták...

Hogy lettek gazdagok?

Mert itt minden szálegyenes hajú göndör szeretne lenni, a nők melleket operáltatnak, a kölkök rossz kocsijára tuningszárnyak és ágyucsövek dukálnak, csak éppen utálunk éhenhalni... buli és narkó, abortusz és cigaretta csonkolja kisded álmainkat. A csóró celebet játszik, kikapcsolt maroktelefonjával gágog a körúton, a Zsiguli ablakát letekeri, karját lazán lóbálva döcög a semmi felé...

 

Felelősség helyett a sodródást választva, felelősök helyett a hibást keressük. Ujjal mutogatunk. Önmagunkat, a lehetőségeinket, a képességeinket nem ismerjük. Az idő értékét homály fedi, vagyonunkról mit sem tudunk, az egyetlen egészségünkkel nem törődünk, romlunk naponta, akár a fogaink.

Tévedéseink rabszolgái lettünk...hülyék:

"mert hülye azért nem vagyok"!