Azt gondolom, ideje arról írni, mit tehet az ember és mit nem szabad megtenni, ha a munkanélküliség megjelenik!

Nézzük, mi volt eddig!

1./ A múlt:

Az általános iskola hetedik, nyolcadik osztályában beszélgettünk a pályaválasztásról. A szüleinkkel is elbeszélgettek a tanítóink. Aztán a szüleink beszélgettek velünk. Így jutottunk el a "Mi leszel, ha nagy leszel?" sztereotípiától a választható lehetőségig.

Volt, aki a) szakmát tanult, volt, aki b) érettségizni készült és volt, aki c) rögtön dolgozni kezdett. Három féle megközelítés, mely három különböző élethelyzetet teremtett mostanáig.

Most nem írom le, kivel mi történt, csak ott kapcsolódunk be az élettörténetekbe, hogy mindhárman munkanélküliek lettek. Az is, aki "semmit" nem tanult, az is aki szakmát szerzett és az is, aki a középiskola után még egyetemet is végzett!

 

2./ Ez már a jelen:

Az első dolog, amit meg kell állapítanunk, hogy mindhárman "önhibájukon kívül" lettek munkanélküliek. Manapság, ha valakivel történik valami, rögtön a "hibást" keressük. A bűnbakot. Mint az óvodai homokozóban... Jó lenne felnőni!

Aki nem tanult tovább a nyolcadik osztály elvégzése után, c) mostanáig betanított munkás volt. A bérből és fizetésből élők tipikus fajtája. Fogalma sincs a munkajogról - a saját jogairól és lehetőségeiről - és már ezerszer megbánta, hogy nem tanult tovább. Hallott az esti iskoláról, de nincs rá ideje... Amióta megszűnt a gyár, ahol dolgozott több mint húsz évig -  munkanélküli. Előbb még kapott segélyt, most már azt sem.  Szociális segélyen tengődik, havi huszonnégy ezer forintból. Szeretne dolgozni - ahogy ő mondja - de szakképesítés nélkül sehol sem állnak vele szóba. Nem gondol a holnapra. Nem hisz a szerencsében. Feladta. Nem tudni miben bízik, mire vár...

Aki szakmát tanult, a) nem tud elhelyezkedni a szakmájában. Évek óta hiába próbálkozott, nem sikerült. Ezért tanulni próbált, átképzéseken vett részt. Közben teltek az évek. Ma már három bizonyítványa van, mégsem tud dolgozni. Sem a ruhaipar, sem a vendéglátás, sem a biztosítás nem ad neki munkát. Férjével együtt kerültek lapátra. Az álláskereső támogatás fillérjeiből élnek. Még valameddig. Szeretne dolgozni, de már nincs bizodalma...

 

Végül a harmadik, b), aki leérettségizett, aztán egyetemet végzett, pályakezdő állástalanként indult, aztán lakáskassza, biztosító, hitelügyintéző, manager, termékforgalmazó, vezérképviselő, területi igazgató lett belőle - vagy ötször újrakezdte az egészet és mégsem tart sehol. Ha megkérdezik, azt feleli vállalkozó. Valójában munkanélküli.

 

Íme, mint a népmesében, három testvér elindult szerencsét próbálni. Mentek, mendegéltek és egy sűrű fekete erdőbe értek. Itt vannak most...

A lehetőségeik azonosak, bár a képességeik és a megszerzett tudásuk, tapasztalatuk eltérő. Milyen kár, hogy ezt soha nem veszi figyelembe a munkanélküli hivatal! Ott komótosan osztályozzák és elkülönítik a megbélyegzetteket, más és más terápiával próbálják megváltoztatni a sorsukat. A nyolcadik osztály után munkába álló egyént minden áron árettségizni küldik, a szakmát szerzett, sokadszor átképzett egyént újra átképzik, de persze olyan végzettséggel, ami újfent piacképtelen... A diplomással udvariaskodnak, ígérgetnek, helyezgetnek, de persze hiába. A vége mindig egy: munkanélküliség!

 

Közben mindhárman megjárják a poklok poklát! A bélyeg, a feleslegesség érzése, a hiábavaló törekvés, a probléma újra és újra felszínre tör. Mert a munkanélküli elnevezés és megbélyegzés egy fatális tévedés! Ahogy a munkanélküli hivatal valódi neve is tévedés: Munkaügyi Központ! Ollééééé!

Mert a munkanélkülinek bélyegzett egyénnek nem a munka, hanem a periodisztikusan és kiszámíthatóan érkező, havi rendszerességű munkabér hiánya okozza a fejfájást!

Az a hely hiányzik, ahol fizetőképes kereslet mutatkozik az éppen eladó munkaereje iránt!

Az a hely, ahol nem kell azért megváltozni a munkavállalónak, csak, hogy a munkaadó képes legyen őt mértékadó fizetéssel elismerve alkalmazni! Mértékadó fizetéssel, amit eloszthat, amiből megtakarítást eszközölhet, amiből tervezhet.

A munkanélküli hivatal számára előírt feladat, hogy a munkanélküliek zoknikupacát összepároztassa a senki által szívesen be nem töltött álláshelyek zoknikupacával!

És akkor jön a multik felmentő serege, kipipálhatóak a problémák - a művelés alatt álló munkanélküli tartomány munkaigénye kielégítésre kerül azáltal, hogy betanított munkával, napi öt óra ingázással mindhárman kereshetnek fejenként havi hatvankettő ezer ötszáz forintot! Ez a mutatvány! Ollléééé!

 

 

 

...és ami lehet:

3./ A lehetséges jövő egyik útja!

Azért írom, hogy egyik út, mert természetesen rengeteg megoldás létezik.

Én csak arról írhatok, amit megtapasztaltam, amiben én tudok segíteni!

Az előző oldalak egyikén írtam az okosok által "expanziós mátrixnak" nevezett dologról.

Na ez az, amikor kipakoljuk a boltot, megváltoztatunk mindent, hogy a vevők visszataláljanak. Hát ez az egyedül üdvözítő megoldás! Csak éppen fordítva, mint ahogy a mi drága "munkanélküli hivatalunk" képzeli!

Amit nem kell kidobni, az a mi munkaerőnk, a vagyonunknak még meglévő egyetlen hasznosítható része. A hivatal ezt veti oda az idegen tőkében fürdő multi elé!

Az elvándorlás - migráció - valaha azért vált életformává, mert az egykori embereknek megváltoztak az életfeltételeik. Ha rengett a föld, ha sivataggá változott az oázis, az életképes egyedek továbbálltak. Ezt generálja a válság! De csak a lepukkant gazdasággal bíró országokban, ahol az ember és annak munkája nem érték!

(Nem furcsa, hogy a Munkaügyi Központ szlogenje így hangzik: Értékünk az ember? Ez pont olyan átverés, mint a "hülye azért nem vagyok"... ahol mindenkit hülyének néznek!)

Ez a legtutibb kibúvó, minden ígéret helyett! A munkanélküli éhenhal, míg a hivatal humánerőforrást fejlesz egy operatív programban.

Mi van most?

Magyarország legújabb miniszterelnöke teremtő...

Azt mondta egymillió munkahelyet teremt, ha a választók neki szavaznak bizalmat!

Ez a nagy zoknipároztató duma! Attrakcióóóó! Maestro musik, cak-cak! Van másiiiiik!

És így tovább. A homokozó megtelik, mi pedig árulkodunk és bűnbakot keresünk az óvónéni ölébe bújva. Elééééééééég! Ezt kell kidobni!

 

ÉBRESZTŐ!!!

Itt élünk, ahol értéktelen a munkaerőnk, ahol nincs belátható időn belül munkalehetőség.

 

Ez az a hely, ahol hozzászoktattak minket a MIT LEHET INGYEN KAPNI érzéséhez!

Semmit!

Ez a lényeg.

Senki, semmit nem ad ingyen!

A segély nem valami!

Semmi!!!

Rossz megoldásokat, rossz válaszokat kapunk a kérdéseinkre. Nem szabad elfogadni a rossz válaszokat! Nem szabad bólintani a hibákra! Magunknak kell magunkról gondoskodni! És lesz munkánk, pénzünk, jövőnk!

Minden csak akkor van, ha teszünk érte!

Az EU-ban nem tartozunk a "győztesek közé", mert csak egy győztes van egy versenyben, mindenki más vesztes! - pedig ezt mondták az EU-ról

Ha a vagyonunkból az értékes munkaerőnket befektetve, mások eszközeit segítségül kapva pénzt tudunk teremteni, elindulhatunk az öngondoskodás útján!

 

Akkor beszélünk öngondoskodásról, ha felmérjük a vagyonunkat és kiderül, a munkaerőnk még jó alap lehet!

Ha pénzünk nincs és csak mások munkaeszközeivel vagyunk képesek a munkaerőnket pénzzé változtatni, akkor dolgozzunk olyan területen, ahol ez lehetséges!