...Huszonkét éves voltam. Éppen diplomáztam a tanárképző főiskolán.

Friss diplomásként üres zsebekkel a Balaton felé indultam. Autostoppal. Egy Erdélyből Ausztriába disszidált úr vett fel Escortjába...

Útközben beszélgettünk. Időjárásról, Erdélyről, történelemről.

Egy váratlan pillanatban az úr azt kérdezte tőlem, meg tudom-e mondani, mi a demokrácia.

- Démosz, görög szóból ered, népuralmat jelent... kezdtem határozottan.

- Fenét! - állított meg, - a demokrácia azt jelenti, hogy egy országban jogod van éhenhalni!...

Azóta eltelt vagy huszonkét év...

Körülöttem egyre több ember állástalan!

NEM VÉGSŐ MEGOLDÁSOKAT, NEM BIZTOS TIPPEKET, NEM KONKRÉT AJÁNLATOKAT MUTATOK, DE SEGÍTENI PRÓBÁLOK MINDAZOKNAK, AKIK HASONLÓ HELYZETBE KERÜLTEK! MUNKÁMAT SZERETETTEL ÉS HITTEL MUTATOM MINDAZOKNAK, AKIK MÁR "MINDENT" MEGPRÓBÁLTAK - DE ÚGY ÉRZIK: HIÁBA!

MÉG SEMMI NEM VESZETT EL!

OLVASSÁK TOVÁBB AZ OLDALAIMAT, KÉRDEZZENEK, ÍRJANAK, HOGY SEGÍTHESSEK!

 

Sajnálom a megkeseredett embereket.

Sokmindent feladtak már. Végighurcolják az életüket - egy életen át.

Már nem megélik, csak leélik a napokat. Közben keseregnek és várnak.

De már nem tudják, hogy mire.

A csodák ideje lejárt. A naivitásé is. A bosszú és meggondolatlan gyűlölet ideje jött el, amikor bárki bárkit meggyanusít, megvádol, megöl - pusztán mert véli, sejti az igazát. Elszomorító...

---

 

Egy rövid írás: (nem elrettenteni, világosítani szeretne!...)

---

 

A Mindenváró Ádámokat (hiszem, hogy Jókainak ezt a tipikus alakját minden magyar olvasó ismeri) mindenkoron az jellemezte és jellemzi, hogy legfőbb, legnagyobb gondjuk a nyugodalmas ejtőzés. Lelkesedni nem tudnak. Sem a nemzetért, sem a hazáért. Küzdeni meg még úgy sem. A magyar vér sajátságos elfajulását képezik ők. Akik önző közömbösséggel nézik a dolgok menetét. Nem bánják, mik történtek a múltakban. Mert nem érzik, hogy a múltak ismeretén alapul a jövőnek felépítése. Nem bánják, mi történik a jelenben. Mert nem tudják, hogy van egy szent érzés, melyet a jó hazafiak azon a néven ismernek: a nemzet élniakarása.

 

Nem tudják, hogy ahol ez az érzés kihal, megszűnik, ott, arra a nemzetre koporsó, sírgödör vár. Még arra sem vesznek maguknak időt és fáradtságot, hogy megnéznék, megvizsgálnák voltaképpen mi az, amit ők közönyösségük takarójával leplezni akarnak. Önmaguk előtt is, a nemzet előtt is.

 

A Történelmi Lapok majd elmondják nékik, hogy miféle dolgok ezek. Tudom, hogy utána megszűnik a Mindenváró Ádámok típusa Magyarországon. Mert hiszen ők azért jó magyarok. Egytől-egyig azok. Csupán a magyar lélek álmosodott el bennük. A sok mérgező áfiumtól. Amit beléjük diktáltak. Még hogy én kegyeletet akarnék bántani! Én! Kinek minden porcikája élő kegyelet. A magyar ősök iránt. Dicső küzdelmeik, rettentő szenvedéseik iránt. Én! Aki lelkemet teszem ki érte, hogy azok az ősök, azok a küzdelmek és szenvedések tisztán álljanak előttünk. Aki minden hazugságnak fanatikus üldözője lettem, amióta látom, hová juttatták nemzetemet. Hazugságon épült kegyelet nem kegyelet!

A hazugság lehet száz éves. Lehet ezer éves. Lehet millió éves. Csak hazugság fog az maradni. Nem alakul át erkölccsé - de soha! Sem ő maga. Sem semmiféle érzés-világ, ami őrajta épült fe1. Fogantatása, születése erkölcstelen. Élete erkölcstelen. Miként lehetne erkölcsös az, ami belőle fakadt? Bizony, hogy sok itt az olyan kegyelet, ami nem kegyelet. Bizony, hogy ki kell irtani ezt a nemzetrontó úgynevezett kegyeletet! Mert a nemzetnek élete, fejlődése szentebb dolog, mint ez a sok kegyelet. Ami voltaképpen nem is kegyelet! - A nemzet ezer sebből vérzik.

Alkalmas idő-e ez arra, hogy a lelkek nagy megrázkódtatásoknak legyenek kitéve? Amikor egy nemzet az ő élniakarásáról ad jeleket, mi ne kérdezzük, az időpont jól van-e megválasztva, vagy-sem? Ne kérdezzük, hogy miben nyilvánulnak meg ezek a jelek? Ezek olyan dolgok, amiket meglátni, megfogni nem, csak megérezni lehet. Azt sem mondhatom el, miben áll ez a megérzés.

Aki igaz magyar, fülét a nemzet szívéhez szorítja és úgy hallgatja ennek dobbanásait, az megérzi ezeket a jeleket. Más nem. A nemzet szíve az ő megalázottságának mélységeiből jelzi, hogy élni akar. Mert élnie kell! Ki érthetné meg ezt más, mint a színtiszta magyar lélek?

 

Szeretetben Testvéreim!

Amikor a közelmúlt eseményeit figyelve szomorkodom, egyre többször vagyok kénytelen megállapítani, hogy a korábban feltételezett felületesség réme a szándékolt tudatlanság és a vélt dolgok iránti lelkesedés mentén virágzik megtépázott nemzetünk szívén. Hitünk és honszeretetünk oly kevés valódiságot mutat a tömegek oldaláról, mint egykori hőseink nevének felsorolása megemlékező ünnepeink strigulái közt, vagy a főhajtások, a puszta megszokásból eredeztetve.

 

Elközelgett az idő, amikor már nem élünk meg az utalásokból; ha a részletekig nem hatolhat az sms kultúrán nevelkedett, a halálhörgést amerikai filmekből memorizáló ifjak tudásszomja, ha a felelősségben tétovázó aktívkorú polgárok már nem akarnak tanulni, ha öregeink tudása és példája nem válhat mérföldkővé, ha a szakrális értékek helyét elözönli a deviancia.

 

Sokan, sokféle jóslások útján vezették és manipulálták a választójog által fontossá vált egyéneket a 2010-es országgyűlési választások okán, és nyolc avagy húsz esztendő eltékozló és romboló időszaka után határkőként jelezték meg a szolgálat e dicső idejét. Határ, mely elválaszt és felmagasztal, csak éppen azzal a kérdéssel felcifrázva, vajon az új hatalom utolsó kíván-e lenni az elmúlt idő árnyai közt, avagy első, a jövendő álmai közül.

 

Leírattatott és világosan kimondatott, hogy nemzetünk virágzásának egyik pillére, a hit, mely ősi hatalmat és jogot biztosít a biztonságot elváróknak, a másik pedig a törvény, mely erősít és visszaállít mindent, ami a Kárpát Hazában valaha írott igazság lehetett. Nemzethalálunk elkerülését csak azok képesek előmozdítani, akik e két erőt egyszerre hívják és hiszik!

 

Örökkévaló Istenünk segítsége ott fészkelt Árpád táltosainak tüzében, a vérszerződések kelyhében, de minden harcban elhullott drága szív megőrzésében is, akik a Pozsonyi Csatában, a Nándorfehérvári Diadal mezején, a Mohácsi Vérmezőn, vagy épp 1956-ban a Corvin Köz kövein váltak örökkévalóvá. Ősi hitünk, mely alku és behódolás nélkül lobog, ma is teremt, ma is az igazság hite, de tisztasága meg nem őrizhető, ha érdekek és ármányok dulakodnak felette! Micsoda igazság az, amiben főhajtás előzi meg a fájdalom hörgését, amiben alázat helyett követelés lehet az üdvösség mérföldköve, a megbocsátás?

Játékszer és vers csak az imádság, ha naponta millióan szólítják meg az Istent és csak kevesek vállalnak Hozzá méltó szolgálatot a dicséretek és köszöntők alkalmain! Az Öreg Istent hívó apák, nagyapák és ősapák szavaira rend és méltóság költözött az Otthonokba, ma tétován köszön és elillan az ének, az alig hallható öröm és a dübörgő káromlások panelrengetegében.

 

A másik pillér, a túlsó part, a megtartó Erő, a visszatérés Ősi Törvényünk, a Magyar Nemzet Ősi Alkotmánya tételeihez. Nincs lehetőség és felvetés a Magyar Köztársaság állami működésének egyetlen területén sem mindaddig, amíg a szuronyos puskák előtt, legyőzőink örömére összevágott alkotmány törvénykezik és irányít egy süllyedő nemzetet!

 

A Szent Korona Alkotmányát meg kell érteni, meg kell tanulni a Tanítóknak; és el kell mondani minden egyes embernek, egyszerűen, érthetően, értelmezhetően, hogy megértse minden paraszt, iparos és bányász, orvos és mérnök, ápoló és vájár a tárnák mélyén… hogy ne lehessen kiváltság a múlt igaz ismerete! Mert ma mindenki abból él, amit a szándékosan szétvert, génkezelt oktatáspolitika dögbugyrai ránk zúdítottak. Hazugság, álság, rágalom és törvénytelenség – a globalizmus útvesztői, a júdeokereszténység dogmái, a liberálbolsevizmus aljas és szabadosságot hirdető külsőségei ezek, erőszak, drog, alkoholizmus, és nihil a legmagasabban látszó körökig. A pokol maga…

 

Ma természeti katasztrófának, paranormális jelenségnek, felborult egyensúlynak, a fenntartható fejlődés akadályainak, az élettel összeegyeztethetetlen folyamatoknak hívjuk a köröttünk zajló világeseményeket. Világ - hazugság helyett világgazdasági válságnak nevezzük a tékozló bankrendszer világuralmi háborúját, a pazarlás és tékozlás aljasságát.

 

Elnevezünk és megmagyarázunk. És persze felelőtlenül, vagy éppen felelősségünk tudatában manipulálunk. Ki csak néhány családtagot, ki pedig ezreket, milliókat a létminimum alatt tengődők ellehetetlenített csordáit.

 

Özönvíz zúdul ránk, ítéletidő, harag.

És mindez nem véletlen, de nem is bosszú! Mert Minden Kegyelem! Ajándék és áldás, de nem következmény és nem válasz – bár sokan ezt szeretnék!

 

A parlament új gyűlésének és esketésének első percei előtt egy maroknyi ember azok közül, akik a nemzettől felhatalmazást kaptak, erőt és áldást kértek a Méltóságtól. Szövetséget, segítséget kértek a Magyar Szent Koronától, felesküdtek előtte, úgy, ahogy azt őseink és Őfelsége a Szent Korona rendelte. Mert vállalták, hogy többé nem kerülik meg a törvényt.

 

A Szent Korona megszólíttatott.

 

Az eskü hitből és törvénytiszteletből fakadt. Megszólította a Szent Koronát. Mennyei Atyánk örömében osztozkodhatott, nemzetünk imádságában vállalhatta föl az üdvösség nehéz terhét.

És ott és azonnal és rögtön rágalmak, aljasságok és hazugságok áradata mocskolta e ragyogó tettet és azóta és még soká szennyezi az elkeseredett magyarságot, a nemzetrontók és hazaárulók salakja.

 

Mert az erőhöz összefogás kell.

 

Az összefogáshoz hit és tudás.

 

A tudáshoz tanítók, szolgáló lelkészek és papok, jeleket értő és gondozó látók, táltosok.

Így onthat ránk áldást az Isten, bocsánatot és irgalmat a könnyezőknek.

 

És jaj azoknak, akik önerejüket ünneplik, mert alkotmányuk helyett abszolutizmus, hitük helyett pedig a manipuláció és harag ver sátrat itt, a Kárpátok alatt.

Ezért az özönvíz, ezért az ár, ezért minden bűntetés…

Gondolkozzatok!

(Neményi.net nyomán)